Legfrissebb bejegyzések
Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Mezítelen lelked oly jó
Hiányod ezáltal fájó
Szeretetre éhezve létezem
Kegyed karjai közt ezt is átvészelem
Ha valóság volna itt léted
Magamhoz láncolnám két kezed
Hogy lényem míg lélegzem el ne engedd.
Magányom lidérce megunhatatlanul kísért
Kérdőn nézek az égre..'miért'?
Kérdem én miért nem lehetünk azokkal kiket szeretünk?
Ekkora kérés volna,hogy szerethessünk?!
Vérvörös az ég,ó hány elhagyott lélek fájdalmát rejtette
Ezernyi sóvárgó lélek szívének vére festette
S köztük enyém is de ne feledd Rózsám
Ki súgta a levegőbe neved halálos ágyán.

Az idő megint szomorkás
Újra rám tört a szorongás
Nagy zivatar van oda kint
A napsütés és boldogság búcsút int
Vihar tombol szívemben
Belső virágos kertem oly színtelen
Boldogságom alappillérjei veszélyben
Szerelmed tüze égeti ajkaim
Nélküled töröttek szárnyaim
Kérlek jöjj vissza,szárnyaljunk ismét
Vigyél el messzire innét.
Mondd kedvesem mit ér a költő múzsája nélkül?
Mondd a szerető szív ekkora fájdalomra miért kényszerül?
Reményem halhatatlan
Nem vagyok vigasztalhatatlan 
Csak egy tett mire szükség volna most
S mi volna az?-Hogy velem egy párt alkoss
Ne egy napig és ne is csak egy évig
Hanem míg vérem el nem fogy az utolsó cseppig.

Könnytengerben úszom
Ma este elbúcsúzom
Tiszteletem szomorúság!
Tudom Ön nagy uraság.
De kérdezhetek én valamit magától?
Mondd miért itt táborozol?
Lelkem a semmiségben csatangol
Olykor csak órákon át merengek
Merengek hova lettek a boldog percek
Elmémben a gondolatok ide oda cikáznak
Reménykatonáim folyamatosan csatáznak
Boldogságom húrjai sorban szakadnak el
A csatatér lelkemben vértengerré vált
Vérzem és érzem, de láttam valami előttem ott állt
Fényruhába öltözött teremtmény
Kezem nyújtom bárcsak elérhetném
De Ő egyre csak távolabb s én is a léttől
Nem félek már a végtől
Ne sírj szerelemem vigyázok rád az égből.

Elveszve bolyongok a sötétben
Egymagamban a vészben
Oda vész lelkem egy része
Jelen leszel? Ezen múlik lelkem oda lesz-e
Szívem vágyakozik szíved után
Egykoron idegenek,most Te vagy múzsám
Hogy nélküled létezzem képtelen képlet.
A rossznak jöttödkor vége lett.
Ha mennél,távozom én is
Halandó létem eldobom,kérded: ''Miért is?''
Válaszom talán aggasztó de az igazság kegyetlen
Nélküled létem színskálája színtelen
Az élet is egy ízharmónia, mely kegyed jelenléte nélkül oda vész
Szeretném hallani egyszer,hogy  maradásomra kérsz
Szeretnék szerelemből szeretkezni veled egy egész éjszakán át
Kedvemre való lenne melletted elheveredni és érezni bőröd illatát
Ajkaid tüzétől porrá égni volna kedvem
Nem vágyom én másra kedvesem
Csak egyetlen egy dologra,hogy leélhessem veled az életem.
És ha erre vallomásra is a kérdés "miért?"
A válasz egyszerű, nélküled létem mit sem ér.

Folytonos rémálom
Melyből felkelni vágyom
De ugyan az életből hogyan?
Lelkem melyre egykoron azt mondtam jól van
Most fürdik a magányban.
Zokogás töri meg a csendet a szobában



Reggel van, kócos hajjal szemem dörzsölöm
Boldogság ruhámba ma is felöltözöm
Jó is lenne ha találnám.
Talán most nem a magányom tüzét táplálnám.
Ablakomon most kinézek 
Mintha a madarak éreznék fájdalmam,szomorkásan énekelnek.



Kint ülök a verandán egy forró teát kortyolgatva
A reménytelenség mellettem csak úgy összekuporodva.
Arcomat világítja be a napfelkelte fénye
Az volna igazán a csoda ha Ő a verandára lépne
És csak úgy megszólítana kedvesen
Visszajöttem kedvesem!

Hol egykoron boldogság volt
Ott most csak bánat honol
Egykoron a remény napja sütött
Most a szomorúság testet öltött.
Éjszakánként jön,lelkeket rabol
Mosollyal arcán szíveket marcangol.
Halállistája végtelen
Világa, melyben él boldogság nincs jelen.
Eljő az este s most szemem lecsukódna már
De a félelem csak börtönbe zár.
Lelkem reszketése szüntelen
Talán a szívjóság lesz végzetem
De ha így kell lennie mosollyal arcomon mentem el.

Egyedül a végtelen vizeken
Magányom a tengerem
Hajóm mely egyetlen reményem volt
Véget nem érő vihar tombolt
Mindent mi útjába került lerombolt
Boldogságot szeretetet örömöt eltiport
Reményem volt a hajó mi léket kapott
Süllyedek de már megszokott
Kezdetek kezdetén naivan levegő után kapkodtam
De már eleget fuldokoltam
most csak elengedem magam
S hagyom hogy átjárjon a magány.

Démonaim kikkel szüntelen a viszály
Létezésemért harcolni muszáj
Szívem melyen bánat uralkodik
Lelkem a hitetlenség folyójában meg mártózik
Szívem mely a kiutat fürkészi
Lassan már ő is erejét veszti
Sötétség mely mindent ural felemészti


De még utolsó erőből is menetel
Olybá tűnik a remény lángja nem fogy el
Fájdalmas emlékeinek erdején keresztül vezet az útja
Mi lesz így e csöpp teremtménnyel,vajon kibírja?
De tiszta  s józan valóját megtartva halad tovább
Ezt kibírni lehetetlen mondhatnád
De ha tudnád mit vészelt már át csodálnád


Sötét az út melyen szívem jár 
Rám már nem sok jó vár
És mégis Te lettél a mentsvár 
Meg jelentél s világosságot mit hoztál kedvesem
Megmentettél engem
Küldetésem,hogy ezentúl boldogságod mindig meg legyen
Minden kérdés nélkül életem ennek szentelem
Remélem ketten,kézen fogva mosollyal arcunkon távozunk innen

Harcos




Bennem tátongó űr
a fejemben végtelen zűr
remeg a lelkem
A nyárban is dideregtem
reggel kinyitom a szemem
Az álarcom ma is felveszem

Tükörből visszanéz egy alak
Kérdezem én ''élet miért kaptalak''
Az emlékeim lassan megfojtanak 
Nyitva a szemem de mintha vakon élnék
Létezem még de mi lenne ha élnék
Mi lenne ha megpróbálnék?

Az alkoholtól vagyok mámoros
Kint a verandán vagyok most
Csillag tenger az égen
Elvarázsol ez a látvány teljesen
Magamat kényelembe helyezem
És igen,megint álmodom
Talán valahogy ma is kibírom.

Álmomban mozdulatlanul állok
Mozdulni képtelen vagyok
Tehetetlenül elégek
Emlékeim azok melyek felperzselnek
Közben már újra ébren 
De csontomban a pokol tüzét még érzem.

Új nap,új esély 
Ma álom nélkül nyugovóra térni?az esély erre igen csekély
A tűz már ébren is éget
Rá kellett jönnöm álmom valóság lett
Démonaim láncra vertek 
Ördögi mosoly arcomon,halkan suttogom gyertek.


Láncra verve vagyok még
De szívem még küzd amíg le nem szakad az ég
Ha a küzdelemben oda vesznék
Értem könnyet senki ne hullajtson 
Senki nem tud változtatni a sorsomon
Harcosként hagytam el a földet 
Remélem kivívtam a tiszteletet.

V

Emlékeim melyekben ott van
Bennem él, velem van álmomban
Kezemet fogja
Ajkaimat csókolja
lelkem simogatja
Esténként magához húz szorosan
Ez minden mire egykor vágytam
Itt ülök árván
Hiánya hat rám
Mint ősszel a fák kiknek a levelei hullnak
S szép lassan elfogynak
Majd mikor jössz ,megjön a tavasz
szerelmem fája újra virágzik,életben tartasz
Gondozol óvsz engem
Mondd jóvá bűneim hogyan tegyem?
Adjam át lelkem
Megteszem vagy csak hagyd hogy szeressen szívem.